A Donora-völgyi szmog 1948 októberében teljesen váratlanul 21 ember halálát és 6000 ember megbetegedését okozta. A hír az újságok címlapjára röpítette az amerikai kisváros nevét és vele együtt a légszennyezést is.
1948 utolsó hetének elején sűrű köd ülepedett a folyóvölgyben fekvő 14 ezer lakosú Donora városára. Az idősek elbeszélései szerint ilyen sűrű köd nemigen fordult elő korábban, de nem törődtek vel, hsizen a köd nem volt ismeretlen a folyóvölgyben. A ködbe hamarosan légszennyezőanyagok vegyültek a folyóvölgyben működő gyárak, különösen az acél és cink üzemek kéményeiből. A köd és az inverzió miatt (inverzió: fordított légrétegződés, meleg levegő van a magasban, így nincs légcsere) a légszennyezőanyagok nem szállítódtak el, hanem napról-napra egyre nagyobb koncentrációban halmozódtak fel a folyóvölgyben. A fehér köd lassan sűrű sárgás, savas szmoggá alakult. Noha a szmog miatt egyre rosszabb volt a levegő állapota, és jelentősen csökkent a láthatóság is, az emberek tovább élték mindennapjaikat.
A ma 72 éves Mrs Crow, akkor 12 éves gyerekként először kalandként fogta fel a dolgot:” Nem tudtunk busszal az iskolába menni, mert a nagy köd miatt nem lehetett vezetni, ezért gyalog indultunk el, egy zseblámpa segítségével. Másnapra azonban a nagymama csúnyán köhögni kezdett, és a mellkasa fájt. A rákövetkező napra meghalt.”
A város azonban még nem ébredt rá a helyzet súlyosságára. A Haloween-parádét a hét vége felé pénteken megtartották, és szombaton teltházas foci meccs volt, noha a szmog miatt látni már alig lehetett.
Az első súlyos gondok a Haloween parádén jelentkeztek, sokan megállíthatatlan köhögés miatt hagyták ott az ünnepséget, másokon furcsa remegés és reszketés vett erőt. Másnap reggelre 11 ember már halott volt. Többen halálos szívrohamot kaptak, és százak betegedtek le.
Az orvosi rendelőket elöntötték a betegek, az orvosok a nap 24 órájában dolgoztak, önkéntesek és nővérek segítségével. A rendőrök és tűzoltók házról-házra járva vitték az oxigént a családoknak. A gyógyszertárak éjjel-nappal nyitva voltak, végül az amerikai Vöröskereszt a rendkívüli helyzet miatt sürgősségi központot állított fel a településközpontban. Szombaton az orvosok már javasolták, hogy a betegek hagyják el a várost, de ez akkorra már lehetetlenné vált a rossz látási körülmények és az összetorlódott forgalom miatt. Egy szemtanú szerint, ekkorra már akkora volt a szmog, hogy az emberek a kezüket sem látták. A házról-házra járó tűzoltók elmondásuk szerint a kerítéseket érintve tudtak csak előre haladni.
Vasárnap reggelre a halottak száma elérte a 19 főt, és mintegy 600 fő került kórházba. A várost elöntötték az aggódó barátok és rokonok telefonhívásai, ahogy a csapás híre megjelent a rádiókban, újságokban.
Aznap végre leállították a Donorai Cink Műveket és kora délután megérkezett az eső is. Donora felett kitisztult az ég. A szmog 21 halottat hagyott maga után, és 6000 megbetegedést okozott. A későbbi vizsgálatok szerint a város levegőjében extrém magas koncentrációban fordult elő a kén-dioxid és a fluorid, amit az áldozatok testében is kimutattak.
Az eset után vizsgálat indult, a Cink Műveket több millió dollárra perelték, végül 250.000 dolláros kártérítést állapított meg a bíróság 1951-ben. Az üzemet 19 év múlva bezárták, és 5 ezer ember elbocsátottak. Az egykor 14 ezer lakosú város népessége mára ötezer alá csökkent.
Az áldozatok: Ivan Ceh, Barbara Chinchar, Taylor G. Circle, John Cunningham, Bernardo DiSanza, Michael Dorincz, William Gardner, Susan Gnora, Milton E. Hall, Emma Hobbs, Ignace Hollowti, Marcel Karska, William Kirkwood, Andrew Odelga, Ida Ore, Thomas Short, Peter Starcovich, Barry Stevens, Sowka Trubalis, George Weisdack, John West
