A hulladékégető gondolata még 1984-ben formálódott, amikor is a három nagy hazai gyógyszergyártó elhatározta, hogy veszélyes hulladéka számára egy hulladékégetőt épít. A helyszín azért esett Dorogra, mert itt működött a Kőbányai Gyógyszergyár egyik üzeme, és a területen mintegy 20 ezer hordó veszélyes hulladék halmozódott fel. Ezt a területet a lakosság nemes egyszerűséggel Don-kanyarnak hívta, utalva annak feltételezett halálos voltára.

Az égető próbaüzeme 1989-ben volt, az üzembe helyezés 1991-ben, 25 ezer tonna induló kapacitással.
Az égető már a kezdetek kezdetén igen nagy lakossági ellenállásba ütközött. Már 1984-ben a területfelhasználási engedély kiadását követően felforrósodott a levegő az égető körül, ami az akkori kommunista rendszerben igen szokatlan volt. Ennek hatására az illetékesek vissza is vonták az engedélyt, majd miniszteri biztost neveztek ki az ügyben. A dorogiak ezalatt tiltakozó aláírásokat kezdtek gyűjteni, petíciót fogalmaztak és lakossági fórumot kezdeményeztek. Az egyik ilyen fórum végén 1985-ben a helyi Hazafias Népfront titkára bejelentette, hogy ismét aláírták az égető építési engedélyét, amelynek építése 1986-ban megkezdődött. A kedélyek megnyugtatására társadalmi (ellenőrző) bizottságot neveztek ki, de ide végül az égetőhöz hű emberek kerültek. A rendszerváltás előtt szinte elsőként a tiltakozók létrehozták a maguk egyesületét, a Dorogi Környezetvédelmi Egyesületet 1988-ban. Az 1990-es próbaüzem sikertelen volt, az egyik adszorber hibája miatt, amit a svájci kivitelezők kicseréltek. 1991-ben végleges engedélyt kapott az üzem. Bár eredetileg csak a három gyógyszergyár és a megye hulladékát égette volna, később az egész országra kiterjesztették az engedélyét.
A Dorogi Környezetvédő Egyesület ezt követően folyamatosan küzdött az égető szennyezései ellen és sajnos igen sok munkájuk akadt. Az egyesület elnöke, mint gyermekorvos felméréseket készített és kiderítette, hogy a gyermekek körében a légúti megbetegedések aránya folyamatosan emelkedik és a ’90-es évek végére az országos átlag több mint 3 szorosára emelkedett. A dorogiak az egyesület munkáját elismerve, több jelöltjüket is bejutatták a helyi képviselőtestületbe. Az egyesület egy szakembert is foglalkoztatott, aki a munkájukat segítette, és az égető civil kontrolljában szakmai segítséget nyújtott. Az egyesület a ’90-es évek közepén saját lapot is indított, ahol az égető ügyes-bajos dolgai mellett, a város egyéb környezetvédelmi problémáiról is beszámolt. Szervezettségüket jelzi, hogy az égető botrányos ügyeiben több ezer fős tüntetéseket is szerveztek, egy alig tízezer fős településen.
Az égető sajnos folyamatosan okot és indokot szolgáltatott a helyi környezetvédők fellépésére. Néhány évvel a működést követően, az egyesület nyomozásának köszönhetően kiderült, hogy az égető veszélyes hulladékot tárul a város vasútállomásán, mindenféle engedély vagy védelem nélkül. Habár az ügyben 25 milliós bírságot kapott a cég ezt követően később is „használta” ilyen célra a város vasút állomását, amikor egy havária miatt szennyezett földet raktározott.
A működése elején gond volt a szűrőrendszerekkel is, ugyanis a porszűrő hosszú ideig nem tudott megfelelni a határértékeknek, és csak a város és a lakosság nyomására végezték el a szükséges méréseket. Gond volt az égető salakjának elhelyezésével is. Azt ugyanis az égető közelében időnként a szükséges engedélyek hiányában vagy erősen vitatott módon helyezték el éveken keresztül, ami szennyezte a talajvizeket. Egy nem publikus szakértői anyag kimutatta azt is, hogy klórozott vegyületek, aromás szénhidrogének, és más súlyosan toxikus vegyületek mutathatóak ki a talajvízben. A salaktárolók alatt ráadásul karsztkőzetek van, ami a karsztvízbázis veszélyeztetését is maga után vonhatja.
Az égető körül az egyik legnagyobb botrány az un. garéi hulladék égetése körül alakult ki. Ennek a veszélyes hulladéknak a semlegesítésére, mely toxikus, és igen magas klórtartalmú volt sokáig keresték a megoldást. Ezt a megoldást egy időben a dorogi égető jelentette, aholis megpróbálták elégetni a hulladékot, annak ellenére, hogy az műszakilag nem volt rá alkalmas. A kísérleti égetések során a mérések kimutatták, hogy a garéi hulladék égetésekor a határérték hatszorosát meghaladó mennyiségben bocsátottak ki dioxinokat. A tüntetések hatására az égető végülis elállt az égetéstől, de ekkora már tetemes mennyiségben égetett el a hulladékból, melynek égetésére nem volt alkalmas a mű. Ráadásul 2001-ben újra kísérletet tett a garéi hulladék elégetésére, és ismét csak a nagy lakossági nyomás volt az, ami megakadályozta ennek véghezvitelében.
Az égető legnagyobb felháborodást keltő cselekedete azonban a 2004-es vízszennyezés volt. Ekkor egy folyékony veszélyes hulladékot tároló tartály meghibásodott, a kármentő csapját „nyitva felejtették” és onnan egy árok vezetett a közeli esővízgyűjtőbe majd a Kenyérmezei-patakba, végül a Dunába. Mintegy 50 tonna veszélyes hulladék jutott ki így a természetes vizekbe, és mint kiderült a szennyezés megjelent Esztergom város ivóvizét biztosító csápos kutakban is. Végül ivóvízkorlátozást kellett elrendelni, és mintegy 50 ezer ember volt kénytelen hordani ivóvizét, mintegy hónapon keresztül. Esztergom városa pedig a Duna víz helyett karsztvízkutak fúrásába kezdett. A cég és annak vezetői, egy bírságon kívül érdemi büntetést nem kaptak. Noha a civilek tüntetéseket, lakossági fórumot, aláírásgyűjtést szerveztek végül nem sikerült elérni fő céljukat az égető környezetvédelmi felülvizsgálatát. Fellépésüknek ugyanakkor nagyban köszönhető az, hogy az ügyet nem sikerült eltussolni, és a lakosságot sikerült megvédeni a szennyezés hatásaitól.
A sors fintora hogy pontosan egy év múlva újabb hasonló szennyezés került az égetőből ki a Kenyérmezei patakba, majd a Dunába. A patak iszapjának szennyezettsége jelenleg a jogszabályban meghatározott beavatkozási értékek felett vannak.
A szennyezést követően az égető újabb kapacitásbővítésre is engedélyt kapott, és így jelenleg 35 ezer tonna hulladék elégetésére vált alkalmassá.
Bár úgy tűnik az ügy nem a civil szervezetek sikerét mutatja, erről az égetőről és viselt dolgairól éppen a civil szervezetek munkájának köszönhetünk tudunk oly sokat. A legtöbb ügy nélkülük napvilágra sem került volna, és aligha kétséges, hogy a garéi hulladék is elégetésre került volna. A dorogi ügy és a körülötte virágzó botrányok, így az égető lila-füst eregetései, vízszennyezése pedig országos szinten is szemléletformáló hatásúnak bizonyultak. Az, hogy a hulladékégetők lakosság körében tapasztalható negatív megítélése országos szintű, nagyban köszönhető a dorogi égető botrányainak és az azokat feltáró civilek munkájának.

Forrás: piromania.info