Légszennyezés: a 4. vezető halálok

szmoghelyzet

Az összes környezeti ártalom közül a légszennyezés a legveszélyesebb, világszerte a 4. vezető halálok. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség tavaly őszi adatai alapján 12 800 ember hal meg évente Magyarországon a légszennyezés következményei miatt.

 

A szállópor olyan finom szemcsés anyag, ami könnyen bejut a légutakba, akár a véráramba is, és számos betegség kialakulásában játszik szerepet.

 

Összefüggésbe hozható többek között a szívbetegség, a stroke, a mélyvénás trombózis, a krónikus hörghurut vagy más tüdőbetegség kialakulásával.

 

A légszennyezettséget PM-ben mérik mindenütt a világon (particulate matter, finomszemcsés anyag). A PM10-et, a nagyobb méretű szennyező részecskék számát a légkörben már régóta kötelező mérni, és tájékoztatni a lakosságot, ha veszélyes helyzet alakul ki, de árnyaltabb képet ad a kisebb, 2,5 mikron alatti részecskék monitoringja, ami még csak korlátozottan valósul meg – mondta a hirado.hu-nak Simon Gergely, regionális vegyianyag-szakértő.

 

A kisméretű részecskeszennyezést, a PM10-et például Budapesten 12 állomáson mérik, ez alapján rendelheti el a főpolgármester a tájékoztatást vagy a riasztást.

 

Hazánkban több mérőállomáson az egészségügyi határértéket a megengedett 35 nap helyett, akár 100 nap is eléri évente – mondta Simon Gergely. Ezért szinte állandó időbeli kitettségben van a lakosság – erősítette meg Mucsi János, tüdőgyógyász is.

 

Légszennyezés nem csak a nagyvárosokban van

 

Sokan azt gondolják, hogy csak a nagyvárosokban élőket veszélyezteti a légszennyezettség, de ez nem igaz – mondta Simon Gergely.

A vidéken élők a szilárd tüzelés és az illegális hulladék égetés miatt szintén komoly légszennyezésnek vannak kitéve.

Magyarország földrajzi helyzete is kedvezőtlen ebből a szempontból, mert a Kárpát-medencében az adottságok miatt gyakran megreked a szennyezett levegő.

Az egészen kicsi por-és koromszemcsék veszélyesebbek a nagyobbnál, hiszen az érfalon átjutva bekerülnek a véráramba, a tüdőbe, míg a nagyobb általában kiszűrődik, legfeljebb kisebb légúti panaszokat okoz – mondta Mucsi János, tüdőgyógyász.

Ezek a parányi testidegen anyagok rákkeltőek is lehetnek. A legtöbb haláleset a szmogriadós napokon mégis a szív-és érrendszeri betegségek miatt következik be, mert sok krónikus betegnek romlik az állapota ebben az időszakban.

 

Világszerte naponta 3 millió haláleset

 

Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség 2015. novemberi tájékoztatása alapján 12 800 ember hal meg évente Magyarországon a légszennyezés következményei miatt, egy másik statisztikai becslés óvatosabb, ez a WHO mérése, de ez is közel évi tízezer halálesetet vezet vissza a szmogra.

Világszerte naponta hárommillió áldozata van a kültéri légszennyezésnek – publikálta a WHO.

 

Óvatosan a bringázással

 

Asztmásoknak, krónikus betegeknek, kisgyerekeknek nem tanácsos szmogriadó idején kint tartózkodni – mondta a tüdőgyógyász. Az intenzív mozgás, futás pedig tulajdonképpen senkinek sem ajánlott. Ezt erősíti meg Simon Gergely is, aki kiemelte, hogy a biciklizés is veszélyes lehet olyan napokon, amikor erősen szennyezett a levegő. Vannak ugyan olyan maszkok, amik kiszűrik a káros részecskéket, de ezek nem jók például a nitrogén-oxidok ellen.

 

Rákkeltő vegyületek lehetnek a lakás levegőjében is

 

A kültéri légszennyezés mellett sajnos a beltéri is sok problémát okozhat – mondta Simon Gergely. Talán az egyik legveszélyesebb vegyület, ami a lakásban előfordulhat a rákkeltő radon. Ez különösen azokban a házakban okozhat gondot, ahol jól szigetelt a tető, de rosszul az épület alapzata.

Emiatt az erősen egészségkárosító vegyület miatt ajánlatos naponta szellőztetni, de azokon a napokon, amikor a kinti légszennyezés is jelentős, nem érdemes hosszan nyitva hagyni az ablakot.

A lakás egészségtelen levegőjéért ritkábban a radon, míg sokkal gyakrabban a főzés, takarítás során felszabaduló gőzök és gázok a felelősek, illetve a páratartalom, a penész valamint a bútorokból, festékekből, lakkokból felszabaduló szerves anyagok.

A legjellemzőbb panaszok, amiket tapasztalhat az ember a köhögés, a tüsszögés, a fejfájás, a hányinger, a szem vagy a torok irritációja.

„A környezeti levegőszennyezés legveszélyesebb, de egyben legkönnyebben elkerülhető formája a dohányfüst, amely több ember haláláért és megbetegedéséért felel, mint a hagyományos levegőszennyezés – mondta Mucsi János. A dohányfüst főleg az aktív dohányosokat veszélyezteti, de a passzív dohányzás, a mások cigarettafüstjének a belélegzése is évente több mint 1000 ember halálát okozza Magyarországon.”

 

(Forrás: hirado.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More