Levélben fordult Áder János a világ tíz legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országának vezetőjéhez

Áder János köztársasági elnök levélben fordult a világ tíz legnagyobb szén-dioxid-kibocsátó országának vezetőjéhez, arra kérve őket, hogy példát mutatva mielőbb kezdjenek konzultációt, és – a korábbi vállalásaikhoz képest – rövidebb idő alatt és nagyobb mértékű kibocsátáscsökkentést hajtsanak végre.

Áder János az Amerikai Egyesült Államok, Kína, Ausztrália, Brazília, India, Japán, Indonézia, Kanada, Németország és Oroszország vezetőjének küldte el levelét.
Az államfő leveléről – amelyben megismételte a párizsi klímamegállapodás New York-i aláírásakor tett javaslatát – a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Sajtóigazgatósága szerdán tájékoztatta az MTI-t.
Áder János – a párizsi klímamegállapodást Európában elsőként ratifikáló ország államfőjeként – hangsúlyozta: a világnak szüksége van arra az aktív szerepvállalásra és példamutatásra, amelyet a kibocsátáscsökkentésben leginkább érintett országok tanúsítottak mind az előkészítő tárgyalások, mind a klímamegállapodás aláírásakor. „Ez reményt ad a ma élők és a jövőben születendők számára” – olvasható az elnöki hivatal közleményében.
Az elmúlt időszak fejleményei ugyanakkor arra figyelmeztetnek – folytatták -, hogy a párizsi vállalásoknál is gyorsabb és határozottabb lépésekre van szükség a közösen elfogadott klímacélok eléréséhez. Ebben döntő szerepe lesz a tíz legnagyobb kibocsátó országnak, melyek együttesen az emberi tevékenységgel összefüggő üvegházhatású gázkibocsátás kétharmadáért felelősek.
Áder János emlékeztetett arra, hogy önmagukban a párizsi vállalások nem teszik lehetővé a felmelegedés 2 Celsius-fok alatt tartását, így a jövőt veszélyeztető klímakatasztrófa megelőzése miatt indokolt a kibocsátáscsökkentés érdekében tett vállalások mielőbbi korrekciója.
A párizsi megállapodás ugyan maga is rögzíti a vállalások önkéntes felülvizsgálatának szükségességét 2018-ig, azonban a felmelegedés üteme gyorsabb a korábban prognosztizáltnál. „Ezért nincs vesztegetni való ideje az emberiségnek, mert minden késlekedés könnyen visszafordíthatatlan folyamatok okozójává válhat” – zárta közleményét a KEH.
(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More