Szeptember 1-jétől gépjármű-kibocsátásra vonatkozó új szabályozás lépett érvénybe

közlekedés okozta légszennyezés

Szeptember 1-jén érvénybe lépett az az egységes uniós szabályozás, amelynek értelmében az új gépjárműmodellek csak akkor közlekedhetnek az európai utakon, ha megfeleltek a valós vezetési feltételek (RDE) mellett végzett új és megbízhatóbb kibocsátási vizsgálaton – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.

Az uniós bizottság véleménye szerint az új kibocsátási teszteljárások hozzájárulnak a bizalom helyreállításához az új személygépkocsik iránt, ugyanis a levegőszennyezés egyik fő okát jelentő nitrogén-monoxid- és szállópor-kibocsátást megbízhatóbban, valós vezetési körülmények között fogják mérni.
Ez a vizsgálat az új, reálisabb laboratóriumi vizsgálati eljárás (WLTP) kiegészítése, amely az összes kibocsátásra kiterjed, ideértve a szén-dioxid, az nitrogén-monoxid és egyéb légszennyező anyagok kibocsátását is, valamint az üzemanyag-fogyasztást. Mindkét vizsgálat 2017 szeptemberétől kötelező az új személygépjármű-modellek esetében, majd 2018-2019-ben fokozatosan az összes új személygépkocsira vonatkozóan.
A tagállamoknak péntektől több szennyezőanyagra, többek között a nitrogén-dioxidra be kell tartaniuk a szennyezési határértékeket, és levegőminőségi terveket kell készíteniük azon zónákra vagy agglomerációkra, ahol a határértékeket túllépik.
A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság 2016. januári rendeletjavaslata elfogadását követően biztosítani fogja a járművizsgálatok függetlenségét és minőségük javulását, a már forgalomban lévő autók felügyeletének szigorítását, valamint bevezeti a rendszerbe az uniós felügyeletet.
Az alacsony kibocsátású mobilitásra vonatkozó európai stratégia célja a közlekedési rendszer hatékonyságának növelése, az alacsony kibocsátású alternatív energiaforrások bevezetésének felgyorsítása és a kibocsátásmentes járművekre való fokozatos átállás. A stratégia középpontjában a személygépkocsik és az autóbuszok alternatív, alacsony kibocsátással járó energiával való üzemeltetésének lehetőségei, a vasúti közlekedés villamosítása, valamint a bioüzemanyagokkal működtetett légi járművek, tehergépkocsik és autóbuszok állnak.
Mint közölték, az uniós bizottság azt tervezi, hogy 2017 novemberéig elfogad egy, az alternatív üzemanyagok infrastruktúrájára vonatkozó cselekvési tervet annak érdekében, hogy elősegítse az ilyen típusú üzemanyagok lehető legszélesebb körű használatát Európában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More