Szmogriadó esetén kiterjesztett forgalomkorlátozás lesz a fővárosban

közlekedés okozta légszennyezés

Mai ülésén a Fővárosi Közgyűlés bővítette azoknak a járműveknek a körét, amelyek egy szmogriadó esetén nem közlekedhetnek majd Budapesten.

Köztudott, hogy ezt a döntést megelőzően is volt már korlátozás a fővárosban, ezt terjesztették most ki az Euro-2-es benzinüzemű és dízelüzemű járművekre. Ez a rendelet egyben azt is jelenti, hogy míg a korábbi korlátozás mintegy 46-76 ezer járművet érinthetett, addig a mostani szigorúbb szabályozás akár 186-307 ezer jármű kitiltását is jelentheti a fővárosból egy-egy szmogriadó esetén.


A részletek

A korábbi években a korlátozás csupán a fekete matricás járművekre vonatkozott, ezentúl a fekete matricások mellett a 2-es és 4-es környezetvédelmi besorolású autókra is vonatkozik majd a közlekedés tilalma. A Közgyűlés ugyanakkor meghagyta magának azt a jogot, hogy amennyiben a légszennyezési riasztásnak még magasabb fokú szintje lép életbe, akkor a korlátozást kiterjeszthetik az Euro 3-as dízelüzemű járművekre is.

A szabályozás oka, hogy az érintett autók több mint 15 évesek, ezért károsanyag-kibocsátásuk jelentősen terheli a levegőt, tovább növelve annak szennyezettségi szintjét.
A korlátozás – mint ahogy korábban is – szmogriadó bevezetésekor a szálló por magas értéke esetén, reggel 6 órától este 22 óráig tart majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More