Több településen már elfogadható, másutt még mindig veszélyes a levegő minősége

kémény

Több településen már elfogadható a levegő minősége, másutt változatlanul veszélyes. Budapesten a szálló por (PM10) magas koncentrációja miatt csütörtökön is egészségtelennek minősítette a levegőt az Országos Közegészségügyi Központ (OKK).

Az OKK térképe szerint az ország nyugati felében érdemben csökkent a légszennyezettség: ott maximum kifogásolt a levegő minősége. A legfrissebb mérési eredmények alapján csütörtökön Mosonmagyaróvár, Sopron, Szombathely, Veszprém, Várpalota, Székesfehérvár, Pécs, valamint az ország keleti felében Hernádszurdok már az elfogadható levegőminőséget jelző kék színnel szerepelt a térképen.
Hat településen továbbra is veszélyes a levegő: Szolnokon, Nyíregyházán, Miskolcon, Putnokon, Kazincbarcikán és Sajószentpéteren. Szintén hat település – Budapest, Szeged, Debrecen, Oszlár, Vác és Salgótarján – levegőjét csütörtökön is egészségtelennek minősítette az OKK.
Több településen már visszavonták vagy mérsékelték a korábban elrendelt szmogriadót. A Főpolgármesteri Hivatal csütörtökre virradóra azt közölte: Budapesten továbbra is indokolt a magas légszennyezettség miatti riasztási fokozat és az ahhoz tartozó gépjárműforgalmi korlátozások fenntartása.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat fővárosi légszennyezettségi előrejelzése szerint csütörtökön napközben akár jelentősen is javulhat a levegőminőség, de estétől ismét „határozott romlás” valószínűsíthető.
Az országos előrejelzés szerint a következő napokban ismét többfelé lehetnek mínusz 15 Celsius-fok alatt, akár mínusz 20 fok körüli minimumok, s folytatódik a borús, ködös idő. Erős szél továbbra sem várható, csak helyenként élénkülhet meg a légmozgás.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More