„Ha az olvasó1960 után született, nagyon jó esélye van rá, hogy erőszak, járványok vagy éhínség végezzen vele.” – ezzel a nem mindennapi kijelentéssel kezdődik a Fenntartható Fejlődés Egyetemközi Kutatócsoportjának (FFEK) jelentése, amelyet ELTÉs, ATOMKIs szerzők jegyeznek. Nem mindennapi kijelentés, nem mindennapi helyről. 

Időről-időre felerősödik a társadalomban egyfajta világvége várás. A mostani gazdasági(nak hitt) világválság ennek jó megalapozója. Ha az ember államcsődről, gazdasági recesszióról olvas naponta és még devizahitele is van, akkor nem csoda, hogy fogékonnyá válik erre a hangulatra. Aztán ha az ember környezetvédő, vagy csak bekapcsolja az aktuális Mónika sót, akkor megsejti, hogy a válság nem csupán gazdasági.

De sokan azt hittük, van még jó 30-50 évünk mire a Nagy Válság bekopog hozzánk. Addig a világtengerek szintje a helyén marad, és a globális felmelegedés is aggasztó, de nem mindennapi és katasztrófális valóság lesz, és autóinkba is lesz mit tankolni.

Az FFEK jelentése ezt a hamis illúziót tépte szét. Nem azzal, hogy újat mondott, hanem azzal, ahogy a nyilvánvaló dolgokat egymás mellé rakta. A Jelentés mondanivalója roppant egyszerű: a jövőnk tulajdonképpen nem is létezik, olyan erőforrásválságban vagyunk, amelyet jelenlegi eszünkkel fel sem tudunk fogni. Két válságról beszélnek, az egyik az éghajlat-válság. Erről az olvasó nyilvánvalóan tud, még ha felfogni hatását nem is könnyű feladat. Ebből a részből két tényt emelnék ki. Az egyik, ha 2C-ot nő az átlaghőmérséklet, összeomlik az Amazonas-medence ökoszisztémája, ami mintegy 150-200 ppm-mel növeli a szén-dioxid szintet. Ekkora ugrás talán már elég is ahhoz, hogy elérjük a következő szintet az 5C-os hőmérséklet növekedést, amikoris a Szibéria fagyott földjének metánja kiszabadul a jég fogságából, és ennek hatása olyan lesz, mintha a szén-dioxid szintje 3900ppm-re nőne(!), azaz a jelenlegi szint megtízszereződne. Ennek hatásáról fogalmaink sem lehetnek. Ez a holnapi nap apokalipszise.
De van egy ennél közelibb válság, az erőforrás–válság. Halottak már az olajhozam–csúcs elméletről? A dolog nagyon egyszerű. A Föld népessége növekszik, az egyes emberek fogyasztása is növekszik, de energiaforrásaink készlete véges. Egyszer elérünk egy csúcsot, ahonnan a kitermelés már nem növelhető. Ezt az iskolában is tanultuk, és úgy tudjuk a készleteink 30-50 évre elegendőek. Pedig nem. Az olajcsúcsot 2008-ban elértük.

A kitermelés innentől éves szinten 2-3%-kal csökken, az igény ugyanilyen arányban nő. Tehát az első évben 4%-os hiány lép fel. Öt éven belül a hiány 15-20%-ossá válik. Az 1979-es olajválság idején, Nagy-Britanniában 3 napos munkahét volt, az Egyesült Államokban pedig üres autópályák és benzinhiány, valamint áramkimaradások; ekkor 9%-os hiány volt. Hogy mindez mivel jár? Áramkimaradások, -korlátozások, majd teljes áramhiány. A szállítás 90%-a olajalapú: leáll a kereskedelem, szállítás. Az intenzív mezőgazdaság kőolaj alapú: leáll a vegyszer és műtrágyagyártás, a traktorok hada. A termésátlagok a harmadukra-ötödükre esnek vissza. Pénzromlás, gazdasági válság, munkanélküliség, közegészségügyi válás. 

A Jelentés azt is megmondja mitől nem várhatjuk a megoldást: a zöld energiára már egyszerűen nincs idő, az uránkészletek szintén elfogynak, a jövő energiahordozói még nem állnak rendelkezésre. Az új kőolaj mezők még a szinten tartáshoz is kevesek. Egy új mező termelésbe állítása a felfedezéstől legalább 5-10 év, márpedig az új mezők felfedezése évek óta meredeken csökken, így nem várhatjuk a kitermelés felfutását sem.

A jelentés felvázol három jövőképet is. Az első a teljes káosz. Háborúk, társadalmi káosz, közegészségügyi katasztrófa. A második egy köztes szakasz, valahol az 1930-as évek vidéki társadalmának szintje. A harmadik a válság azonnali felismerése és ellene való teljesen egyöntetű fellépés. Gyakorlatilag utópia.
A Jelentés mindezeket tényekkel, hivatkozásokkal és az itt leírtaknál sokkal bővebben tárgyalja. Utánaolvasva az olajhozam-csúcs elméletnek, a jelentés leglényegesebb pontjának sajnos újfent nem találunk hibát a jelentésben.

A Jelentés összeállítói nem kalandorok, hanem hazai kutatók. És nem azt mondják, hogy tíz-húsz éven belül bajban leszünk, hanem azt, hogy a nagy összeomlás elkezdődött, és már idén, de egy-két éven belül mindenképpen olyan tüneteit tapasztaljuk meg, amelyeket elképzelni sem tudtunk. Olyan világot élhetünk meg, hogy a Jelentés idézzük, ahol jó eséllyel éhinségben, erőszakban, vagy járványban hallhatunk meg.

Persze lehet azt hinni, hogy tévednek, hogy elszámították, hogy jön a hidrogén, meg a fúziós atomerőmű, hogy az éghajlatváltozás csak egy blöff, hogy az olajhozam-csúcs valójában még száz évvel odébb van, hogy a Tudomány mindent megold, a Piac láthatatlan keze mindent elrendez. És hogy csak kárognak, mert egy kis világválságban mindig van rá közönség, de majd újra lendületbe jön a világgazdaság, és különben is a Mars expedíció már előkészítés alatt áll.

De lehet azt is hinni, hogy igazuk van. Az olaj is elfogyhat egyszer, ha nem is ma, de holnap biztosan. És ahogy mi is éljük ugyanúgy mindennapjainkat úgy nincsenek bölcs vezetőink se, akik 20-30 évvel korábban állítottak volna a kormánylapáton. És igazából nem a jéghegy felé tartunk, hanem már rég süllyed a hajó. Róma lakói, a lángokban álló városban sem hitték, hogy megdőlhet a Birodalom. És mégis megdőlt. Nem akkor, amikor égett a város, már sokkal korábban.

Mit lehet tenni? A Jelentés javaslata szerint jórészt el kell hagyni mindent, a jó állást, a városi létet, falura költözni, földet venni, megtanulni a földművelést, és a hagyományos ismereteket elsajátítani, közösséget alkotni, mert egyedül elvesztünk. 

„A küszöbre is vetni fogtok, mégis éhen haltok”. Apokalipszis most.