A hulladékégetés igazából akkor bukik el a klímaváltozás elleni harcban, amikor más alternatív hulladékkezelési eljárásokkal hasonlítják össze. Átlagszámban a hulladék újrahasznosítása 3-5–ször annyi energiát spórol meg, mint amennyit az adott hulladék elégetéséből nyerünk. Ennek az az egyszerű oka, hogy az adott termék előállítása rendkívül sok energiát emészt fel a nyersanyag kidolgozásától, feldolgozásától számítva, amely megspórolható ha az adott nyersanyagot újra hasznosítjuk. Az égetés esetében azonban ez az energiamennyiség elvész, és csupán az adott hulladék energiatartalma hasznosul. Egy példával élve: 1 tonna hulladék elégetés révén 8200 MJ energia nyerhető, amennyiben ezt a hulladékot újrahasznosítjuk, úgy 35.200 MJ energia spórolható meg (J. Morris, 1992). Ebből a számból is jól látszik a hasznosítás elsőbbsége a felmelegedés elleni küzdelemben. Az USEPA felmérése szerint a vizsgált 18 különböző termékcsoport mindegyikében a hasznosítás kedvezőbb megoldás, mint az égetés az üvegház-gáz kibocsátás tekintetében.
Számunkra természetesen a legérdekesebb kérdés, hogy a pirolízis és elgázosítás kedvezőbb megoldás-e, mint a hulladékégetés. A Tellus Intézet által végzett kutatás alapján az új termikus technológiák kis mértékben kedvezőbb értékeket mutatnak az üvegházgáz kibocsátásában, mint a hagyományos hulladékégetők. A tanulmány ugyanakkor megjegyzi, hogy az új technológia kapcsán egyelőre nem állnak rendelkezésre kellő számú adatok, így ez az eredmény mindenképpen fenntartásokkal kezelendőek. (Tellus 2008). Amint majd később bemutatjuk az új technológia kevésbé hatékony az energiatermelésben, mint a hagyományos égetés, a hulladék előkezelésére, illetve a folyamat fenntartásához gyakran igényel külső energiaforrást, így könnyen lehetséges, hogy a technológia klimatikus lábnyoma jelentősebb, mint a hulladékégetésé.
Az Eunomia Consulting Ltd. kiszámította (Eunomia, 2006) egy „átlagos” pirolízis üzem üvegházgáz mérlegét, figyelembe véve a kibocsátott szén-dioxidot, az energiatermeléssel elkerült kibocsátást (feltételezve, hogy azt az energiát egy földgáz tüzelésű erőműben állították volna elő) valamint azt, hogy a fémek kinyerésével azokat nem kell újra kibányászni és feldolgozni. A lerakóra kerülő maradékanyag széntartalmat nullának vették, mivel az csak több száz év alatt kerül ki a lerakóból és mennyisége jelentéktelen a többi tényezőhöz viszonyítva. Eredményeiket a lenti táblázatban közöljük. Ebből jól látszik, hogy egy tonna pirolízis üzemben kezelt hulladék 550-639 kg szén-dioxidot juttat a légkörbe figyelembe véve minden tényezőt. Összehasonlításképpen, egy komplex mechanikai-biológiai kezelőüzem esetében a szén-dioxid emisszió egy tonna hulladékra 288-332 kg-nak adódott.
Fontos hangsúlyozni, akár az égetés, akár az új termikus hulladékkezelési eljárásokat vizsgáljuk, hogy azok éghajlatvédelmi szempontból kedvezőtlenebbek, mint az újrahasznosítás. Mind az Európai Unió, mind az US EPA, mind az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change) és számos egyéb intézmény kijelentette, hogy éghajlatvédelmi szempontból az újrahasznosítás a legkedvezőbb hulladékkezelési megoldás (Smith et al, 2001, IPCC 2005, ETAAC 2008).
