Még rendeltetésszerű használat esetén is minden háztartás találkozik a fürdőszoba fürdőkádjának, vagy zuhanytálcájának eldugulásával. Önmagában már a rendszerek elöregedése, vagy éppen a lefolyók és csőhálózatok hosszú időn keresztüli igénybevétele miatt is számítanunk kell erre.
A duguláselhárítás szakavatott képviselői szerint nincs két egyforma dugulás és bár a tünetek konyhai mosogatótálcák, WC-k illetve fürdőszobák esetén is hasonlóak, a lakásunk vonatkozó helyiségeiben kialakult dugulásokat más és más szempontok alapján és eszközökkel kell kezelni.
A háztartások egyik leggyakoribb jelensége kétségtelenül a fürdőszobákban kialakuló dugulás. A duguláselhárítás szakembereinek tapasztalatai szerint a dugulás leggyakoribb oka az, hogy a lefolyókba oda nem illő tárgyak kerülnek. Gyakran találkoznak fürdőkádak és zuhanytálcák lefolyóiban csipesszel, fülpiszkálóval, sőt még időnként szájkontúrral is, amelyek persze a lefolyó vezetékben elakadva teljes dugulást okoznak. A tévhiedelemmel ellentétben a mosószerek és más tisztálkodó szerek formájában lefolyóba kerülő vegyi anyagok nemhogy megakadályozzák a dugulást, sokszor épp elősegítik azt. Tovább fokozhatják és a dugulás gyakoriságát az egyéb zsírosodások, hajlerakódások, amelyek bizony időről-időre összeállnak és eltömítik a lefolyót. Mielőtt tehát „csodaszerként“ reklámozott erősen maró hatású és a környezetre rendkívül ártalmas vegyi anyagokat és lefolyótisztító oldatokat vásárolunk célszerű néhány otthoni körülmények között magunk által is elvégezhető praktikát kipróbálni. Kevesen tudják, de a vegyszerek bizony a csővezetékkel is reakcióba lépnek, amely a rendszer károsodásához is vezethet.
A haj és egyéb nagyobb anyagok lefolyóba kerülése természetesen azonnal megelőzhető. Az idegen anyagok távol tartására érdemes például szűrüket használni, valamint ezeket időről-időre kitakarítani.
Mit alkalmazzunk és mit ne használjunk?
Előfordulhat, hogy a fürdőkádunk vagy a zuhanyrózsánk hajfogó kosarának szimpla kitisztítása nem vezet eredményre. Egy kézenfekvő és egyszerű eljárás lehet, ha a zuhanycsövet a lefolyóba vezetjük, és a megnyitott csaptelep segítségével maximális nyomást teremtve egyszerűen kimossuk a lefolyócsövet.
Amennyiben a fentiek nem vezetnek eredményre, még akkor sem kell a környezetre és emberre egyaránt veszélyes vegyszerekhez fordulnunk. Kísérletezhetünk azokkal a környezetbarát anyagokkal, amelyeket például a forró víz, az ecet, a kóla, a trisó, a nátrium-hidroxid vagy éppen a szódabikarbóna jelentenek. A duguláselhárítás szakemberei szerint ezek nem kizárólag az egyik legolcsóbb és legjobb házilagos lefolyó tisztító és dugulás elhárító szerek, de könnyűszerrel bevethetjük őket a komolyabb zuhanytálca és fürdőkád dugulások esetén is. A szakemberek az üzletekben beszerezhető pumpák és csőgörények laikus kezek által történő használatától óva intenek. A hagyományosan épített zuhanyzóknál bátran alkalmazhatjuk, ám jó, ha tudjuk, hogy az akril zuhanytálcák alatt rendszerint már vékony falú flexibilis lefolyócső van. Utóbbi azzal a veszéllyel jár, hogy durva pumpálással vagy éppen spirálozással kiszakíthatjuk a cső falát, ami bizony komolyabb bontást vonhat maga után.
Amennyiben makacs dugulással van dolgunk, tehát célszerű szakemberre bízni annak megszüntetését.