Saját autó, vagy taxi és autókölcsönzés? – Melyik a környezetbarátabb?

autókölcsönzés

Vajon hogyan óvjuk leginkább a környezetünket, ha mindenképpen rá vagyunk szorulva a négykerekű autós utazásra. Mert azt minden bizonnyal mindenki tudja, hogy a személygépjárművek még mindig rendkívüli módon szennyezik a környezetet és legjobban úgy óvhatjuk a természetet ha gyalogosan vagy kerékpárral közlekedünk. Ennél talán egy fokkal jobb – ám valószínűleg egyáltalán nem kényelmesebb vagy kellemesebb – megoldás a tömegközlekedés. Ezután pedig már egyértelműen a hibrid, az elektromos vagy más zöld autók foglalják el a helyet a ranglistán.

Ez utóbbit azonban valószínűleg nem tudják megengedni maguknak azok a személyek, akik a munkásosztály Cadillac-jét, vagyis a BKV-s buszokat választják. A hőségben ugyan valóban osztozkodhatunk itt is az utasokkal, akárcsak egy útmegosztó szolgáltatás keretében, ám a meleg miatt egymás aurájába lépve fedezzük fel, ki hány cigit szívott el, milyen parfümöt használ vagy éppen mióta nem zuhanyzott. Ezért azok akik többre vágynak, az autó bérlést, a taxizást vagy éppen a saját autó vásárlását választják.

Melyik autóval járunk a legjobban, ha környezetbarát megoldást keresünk?

Ha csak évente néhány alkalommal utazunk nagyobb távolságokra és a munkahelyünk sincs túl messze tőlünk, nem feltétlenül érdemes saját autót finanszírozni. Vehetünk ugyan egy tizenéves, füstölgő ózonlyuk gyártó ócskavasat, ám jobban járunk ha elektromos vagy hibrid autót vásárolunk. Ezek árkategóriája azonban mérföldkövekkel megelőzi a „minden sarkon” beszerezhető dízel és benzin gőztől bűzlő rokonokét.

Ha számunkra is fontos a környezettudatosság és a természetvédelem, a legjobban úgy járunk, ha taxival vagy bérelt autóval utazunk. A legtöbb autókölcsönzőben és taxi állomáson már választhatunk, hogy milyen autóval szeretnénk utazni. Ráadásul már Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelében is felbukkant egy új lehetőség, a közösségi autókölcsönzésre, a legjobb áron, amelyet egy hazai startup hozott létre. Ez a környezetbarát autómegosztás azonban merőben új, mint amikkel eddig találkoztunk. A BeeRides ugyanis megreformálta az autókölcsönzést!

Megéri autót bérelni másoktól? Ezzel hogyan védjük a környezetet?

A BeeRides alapötlete onnan eredt, hogy a repülőtereken parkoló autók sokszor hetekig kihasználatlanul állnak a méregdrága parkolókba. Az itt kihasználatlanul parkoló járműveket pedig az ő saját rendszerükön keresztül bérbe adhatják a tulajdonosaik. A repülőtérre érkező turisták pedig gyorsan, biztonságosan és rendkívül olcsón jutnak bérelt autóhoz. Az árak, a piaci árakhoz képest akár 70%-kkal is kedvezőbbek. A szolgáltatás további előnye, hogy egy speciális kulcs- és irat átadó rendszer is a részét képezi, ahol sorban állás nélkül, a nap 24 órájában cserélhetnek gazdát az autók.
A rendszer sikerét jelzi, hogy eddig négy kontinensről, összesen 52 országból béreltek már rajtuk keresztül autót és túl vannak a 25.000 parkolási és a 12.000 bérlési napon is. A bérbeadó autósok, a belső adatok alapján, már több mint 150 millió forintot kerestek a kihasználatlanul hagyott autójuk bérbeadásával. Fontos, hogy a rendszerben akár környezetbarát, zöld autókat is bérelhetünk, így megóvva a természetet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

KÖZLEMÉNY

Kedves Látogatóink! Ahogy Önök is tapasztalták az utóbbi időben, kb. 8-10 hónapja egyre akadozottabban működött az oldalunk, többször láthatták, ahogy jelezték is nekünk, hogy nem frissülnek a légszennyezettségi adatok. Ennek oka, ahogy már a korábbi közleményünkben is leírtuk, hogy az állami hivatalos adatok elérhetősége technikai akadályokba ütközött, ezért közvetlenül a magyar hivatalos oldalról nem tudjuk […]

Read More
légszennyezés.hu
Főhírek Legfrissebb hírek

Oldalunk ÚJRA FRISSÜL!

Kedves Látogatóink! Oldalunk a mai naptól (2022.06.14.) újra friss légszennyezettségi adatokat közöl, és rendszeresen frissül. Köszönjük a sok-sok kedves érdeklődést, az eddigi türelmüket és a megértésüket! További jó hírünk a győrieknek, hogy ezentúl Győr adatainál Győr adatait fogják látni, nem pedig Gyóró települését 🙂 KORÁBBI HÍREINK: 2022.06.08. Jelenleg úgy néz ki, hogy találtunk megoldást arra, […]

Read More
Főhírek Legfrissebb hírek

Kevesebb fajlagos kibocsátás, de több autó? Mi az igazság?

Egyre többet hallani arról, hogy az autóipar zöldül. De valóban igaz ez. Ha fajlagosan alacsonyabb is a kibocsátás, ne-e került egyre több autó az utakra? Ennek a témakörnek jártunk utána. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) adata szerint 2000-ben egy átlagos személyautó 172 g szén-dioxidot jutatott a légkörbe megtett kilométerenként. Ez az érték 2018-ra 120 g/CO2/km-re […]

Read More